Ксения

A nap legjobb húsz perce az, amikor mindennel végeztél, és csak állhatsz ott. Ez a pihenés, nem a telefonodon heverészés.

Az edzés előtti órát nem a nyeregben töltöd. Először a paták, aztán a nyak, aztán minden más – és csak utána lovagolhatsz bárhová.

Egy ló már azelőtt megérzi a jelenlétedet, hogy felülnél. Miközben a kantárral a folyosón sétálok, már meg tudja mondani, hogy nyugodt vagyok-e vagy sietek. Első érintés, majd egy parancs: egy kéz a nyakon beszélgetés, nem simogatás. Nem az időjárást választod, a formádat választod. Az eső miatt elmaradt edzést nem halasztják el; eltűnik. A gyaloglás is munka: fél órát töltünk bemelegítéssel és gyaloglással.

Innen látható, amit a lelátóról nem: a játékosok nem a labda után futnak, hanem az üres helyre, ahová a labda el fog repülni.

Az edzés ezekért a másodpercekért van. Az edzőteremben egy mozdulatot százszor megismételsz, így itt egyszer sem kell rá gondolnod.

Nehezebb bíráskodni, mint játszani: ugyanannyit futsz, de egyetlen hibát sem követhetsz el. Öt kilométer meccsenként, és egyetlen kitörés sem.

A képen gyönyörűen néz ki, de a valóságban nehéz: a ló a hátsó lábain tartja a súlyát, és ezt nem lehet gyakran megtenni – az ízületei nem gumiból vannak.

A galopp gyorsnak tűnik, de a valóságban lágyabb, mint az ügetés: van egy repülési fázisa, és a lovas háta pihen.

A galopp lágyabb, mint az ügetés: van repülési szakasza, és a hát pihen. Csak az első öt alkalommal ijesztő.